Süllőzés gumihallal

Süllőzés gumihallal - próbáltad már? Nem? Pedig kellene! Egy olyan ragadozó hal becserkészése, mint amilyen a süllő igazi édesvízi horgászélmény. Izgalmas feladat a rejtőzködő életmódja miatt. Hazánkban a folyók – Tisza, Duna, Körösök, Dráva – és tavak – Balaton és a Velencei tó – optimális élőhelyet biztosítanak neki. 

Leggyakrabban állóvizekben nádasoknál, kidőlt fáknál, folyóvizekben partbiztosító kőrézsűk, kőgátak, sarkantyúk, ruganyok, valamint duzzasztóművek alvizén találhatóak meg nagyobb számban, így ezekhez közel kell horgászni rá, ami gyakran megnehezíti a horgászást. 

A siker érdekében fontos, hogy a csali megfelelő módszerrel legyen felkínálva a számára. Süllőre általában apró csalihallal, keszeggel, halszelettel horgásznak vagy gumihallal, plasztik csalival, wobblerrel csalják horogra. A süllőzés elképzelhetetlen a pergetőhorgászok számára gumihal nélkül.

Mikor célszerű süllőzni?

A süllő aktivitása sok tényező függvénye - az évszaktól és a napszaktól is változik, aminek pontos ismerete azért fontos, mert így előre tudhatjuk, hogy mikor van a legnagyobb sanszunk a sikeres horgászatra.

  • Tavasz: a víz felmelegedése fokozza a süllők aktivitását, így a kora tavaszi hónapok ideálisak a horgászatra.

  • Nyár: a nyári hónapokban elsősorban hajnalban és szürkületkor vezethet eredményre a próbálkozás.

  • Ősz: az őszi hónapokban a hűvösebb vízben a süllők újra aktív táplálkozásba kezdenek.

  • Nappali süllőzés : ez is lehet sikeres főként akkor ha felhős az ég, vagy olyan erős a szél, hogy felkavarja a vizet ( a hullámzás emeli a víz oxigéntartalmát).

  • Vízállás változás: a hazai halfajaink között a süllő a legérzékenyebb rá, szereti a tisztuló vizet, de a szennyes, koszos áradás alkalmával nem nagyon fogyaszt táplálékot.

  • Fényváltás: A halak fényváltáskor (például napkelte és napnyugta idején) azért táplálkoznak szívesen, mert ilyenkor az élelemforrásaik is aktívabbá válnak, és a környezeti viszonyok is kedvezőbbek számukra. 

Arról, hogy mi a süllő és kősüllő között a különbség itt írtunk.

Süllőzés csalijai, szerelékei 

A sikeres süllőzéshez nélkülözhetetlen, hogy a csalink és a szerelékünk megfelelő legyen. Számtalan módja van a gumihallal való süllézésre, de ebben a cikkben, mi most csak egyről fogunk írni, amely a jig fejes gumihalazás.

Az alábbiakban lépésről lépésre bemutatom, hogyan kell ezt csinálni:

1. A felszerelés kiválasztása

  • Jig Fej: Válassz olyan jig fejet, amely súlyában és méretében megfelel a horgászhelyed és a süllők méretének. Általában 5-15 grammos jig fejek ideálisak.
  • Gumihal: Válassz olyan gumihalat, amely színe és mérete illik a helyi halak természetes táplálékához. Általában a 5-12 cm hosszú gumihalak a legmegfelelőbbek süllőre.

2. A Jig fej elhelyezése a gumihalban

  1. Gumihal középvonalának meghatározása: A gumihalat helyezd a tenyeredbe úgy, hogy a középvonala jól látható legyen.
  2. Jig fej beillesztése: A jig fej horgát óvatosan szúrd be a gumihal orránál, majd vezesd végig középen, amíg a horog vége ki nem jön a hátánál.
  3. Helyes illeszkedés: Győződj meg róla, hogy a jig fej szorosan és egyenesen ül a gumihalban, hogy a csali természetes mozgást mutasson be a vízben.

3. Bedobás

  1. Célzás: Válassz ki egy olyan helyet, ahol várhatóan süllők tartózkodnak, például vízalatti akadályok, mélyebb gödrök vagy parti növényzet mellett.
  2. Dobás: Emeld a botot, és finoman, de határozottan dobd be a szereléket a célzott területre.  Mivel a süllőt mindig valamilyen takarás mellett találhatjuk meg, ezért a gumihalat is próbáljuk oda dobni. Ha jól vezetjük a gumihalunk bukdácsolva, pulzálva kelti fel a ragadozó halak figyelmét. 

4. Vezetés és imitáció

  1. Süllyesztés: Hagyd, hogy a jig fej és a gumihal a fenékre süllyedjen. Ezt úgy érzékelheted, hogy a zsinór és a spicc feszül, majd lazul, amikor a csali eléri a feneket.
  2. Mozgatás: Kezdd el lassan 1-1 tekeréssel bevontatni a zsinórt. Ekkor megemelkedik a hal a fenkékről. Ha már jobban belejöttél meg is emelheted a botot. A felhúzás végeztélvel várj addig, amíg újra kikönnyül a spicc és a zsinór. Ezt ismételd meg többször, amíg kapásod nem lesz vagy fel nem húzod a gumihalat. A mozgás során figyelj a zsinór feszülésére, mert a süllők gyakran akkor kapnak rá, amikor a csali süllyed.

5. Kapás és Bevágás

  1. Kapás Észlelése: Figyelj a zsinórra és a bot spiccére. Ha kapást érzékelsz (ami lehet egy enyhe rángás vagy hirtelen feszülés), készülj a bevágásra. 
  2. Bevágás: Gyors, de határozott mozdulattal vágj be, hogy a horog biztosan megakadjon a hal szájában.  (Nem kell óriási erővel.)

6. Fárasztás és Kiemelés

  1. Fárasztás: Engedd, hogy a hal fáradjon, miközben folyamatosan kontrollálod a zsinórt. Ne erőltess túl gyorsan, mert a süllők erősek és kitartóak, de egy pici kősüllőnél nem kell 25 percig fárasztani. :) 
  2. Kiemelés: Amikor a hal már eléggé kifáradt, óvatosan vedd ki a merítőháló segítségével.

Milyen tanácsokat érdemes megfogadni a süllő horgászata során?

Az, hogy a süllőzés gumihallal mennyire lesz eredményes nagymértékben függ a horgász tapasztalatától és az alkalmazott technikáktól. Az alábbi tanácsok neked is segítséget nyújthatnak:

  • Előzetesen mindig ismerjük meg a vízterületet - a víz mélységét, szerkezetét és a süllők tartózkodási helyét.
  • Változtassunk a technikán - amennyiben egy módszer nem válik be, próbálkozzunk másik típusú csalival, gumihallal vagy horgászati technikával.
  • Legyünk türelmesek - a süllő horgászata olyan tevékenység, ami sokszor teszi próbára a horgászok türelmét, főként akkor, ha a halak éppen nem aktívak. A süllőzés nagyon sok gyakorlást és türelmet igényel, minden egyes alkalma lehetőséget tartogat a tanulásra és a fejlődésre. 

Süllőzés gumihallal télen

Kifejezetten izgalmas, de meglehetősen függ az időjárástól, főként a nehezen befagyó területeken (folyók) célszerű megpróbálni. Ha enyhébb a tél, akkor közvetlenül olvadás után, állóvizeken és csatornákon is lehet próbálkozni, mert ilyenkor jellemzően a vízfenéken tartózkodik a hal. A helyes fogási technika megválasztásával, télen is nagy eséllyel foghatunk süllőt. A pergetéshez az erős vibrációjú, kisebb műcsalikat alklamazzuk, minél lassabb csalivezetéssel. A gumihalas horgászathoz használhatunk szereléket kis JIG fejjel.

Vegyük figyelembe azt is, hogy a leghidegebb vízben lelassul a süllők anyagcseréje is, így csak akkor bírhatók kapásra, ha a gumihalat közvetlenül az “orruk előtt” rendkívüli lassúsággal húzod el - majdhogynem belerakod a szájukba. Ezzel a végletekig lelassított vezetési technikával lehet elérni a legjobb eredményt, érdemes türelmesnek lenni. 

A süllő fárasztása a nagyobb példányok esetén nagy horgász tudást, tapasztalatot igényel, a kisebb süllők azonban általában hamar megadják magukat. A szákolás után nagyon oda kell figyelni, fokozottan érvényes, hogy csak a teljesen kifáradt halat emeljük ki kézzel, ugyanis sérülést okozhatnak a hátúszó kemény tüskéi, és a kopoltyú éles fedőlemezei.

A süllőhorgászat felejthetetlen élményét újra meg újra megtapasztalhatjuk, ha jól választjuk meg a horgászati módszert és a szereléket. 

Reading next

Gumihalas pergetés alapok: tippek és technikák

Leave a comment

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.