A balin csali vezetés titkai

balin csali vezetés

A torpedó alakú, áramvonalas balin (Aspius aspius) valamennyi nagyobb folyóban, illetve állóvizünkben megtalálható (Duna, Tisza, Körösök, Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó). Olyan nyíltvízi ragadozó hal, ami a zsákmányát a felszín közelében ragadja meg. Ebben a cikkben hasznos információkat fogsz olvasni róla és megtanulod a balin csali vezetés technikáját is.

A folyókban kedveli az erõsebb áramlású részeket, a kõgátak a sodrását, valamint a duzzasztóművek oxigéndús alvizét. Tavakban főként a nyílt vízen tartózkodik, innen rabol a bandázó kishalakra. Sokszor csapatokban is vadászik, egy nagyobb balincsapat bekeríti a kishalakat. 

Fogai nincsenek, az áldozatát egyetlen szippantással nyeli el, sőt az is elõfordul, hogy az orrával kiüti a vízbõl a kishalat, majd amikor az bódultan esik vissza, akkor kapja el. Az érzékszervei nagyon fejlettek, kitünően érzékeli a vízben a rezgéseket, szeme nagy és a víz felső rétegében kiválóan lát. Ezért horgászatához a flourocarbon zsinór elengedhetetlen. 

Március-április hónapban ívik, ikráit a part menti növényzetre rakja, a kikelt ivadék az elsõ napokban planktonikus szervezetekkel táplálkozik, később az alsórendű rákokra tér át. Ezután a vízre pottyanó rovarokat és kisebb halivadékokat fogyasztja. A kifejlett példányok is szívesen fogyasztanak vízi rovarokat, rágcsálókat. Ez jól megfigyelhető tiszavirágzáskor, hogy a nagy balin csapatok a víz felett repülõ kérészt kapkodják, de az átúszó egereket is beszívják a víz alá.

A balin kapása

A balin szeszélyes hal, de szinte az egész nap folyamán eredményesen megfogható. Persze a horgászatára a legalkalmasabb időpontoknak a hajnali és a késő esti időszakok bizonyulnak, különösen aktívak nyári délutánokon egy-egy heves zápor után, de gyakran a déli órák is sikert hozhatnak. 

Horgászmódszerek és felszerelés balinra

A balinra többféleképpen lehet horgászni, én mindig csak pergetve horgászom rájuk. Éjszaka mindig felszínen úszó azaz WTD csalikat használok. Amelyek imitálják a vízbe eső rovart, egeret vagy a felszín közelében úszó kishalat. Az előbb említett csalik szép V alakot húznak a vízben amely oda vonza a táplálkozni vágyó halakat. Sok esetben egy kisebb balin képes még a 10-12 cm-es kis halat utánzó kétrészes csalira is rátámadni. 

A balin csali vezetés technikája a következő: 

Csónakból horgászva a dobást a part szélének irányába érdemes végezni. Fontos, hogy közben ne ingassuk meg a csónakot, hogy ne zavarjuk meg a halakat. A dobás után több lehetőségünk is van a csali vezetésére, különösen akkor, ha WTD (Walk The Dog) típusú csalit használunk.

WTD csali vezetése: A WTD csalit lassan is betekerhetjük, ilyenkor a csali a víz felszínén egy „V” alakú nyomot hagy maga után, mintha egy rovar, egér vagy más élőlény úszna át a vízen. Ez a mozgás vonzza a balinokat és a harácskat is, ha víz felszín közelében vannak.

Twitch technika: WTD csaliknál lehetőség van a twitch technika alkalmazására is. A twitch lényege, hogy rövid, rángató mozdulatokkal tekerjük be a csalit, miközben hirtelen megállítjuk, majd újra mozdítjuk. Ez a mozgás egy sérült vagy menekülő hal viselkedését utánozza, amely különösen vonzó a ragadozó halak, például a balin számára. A twitchelés során fontos a ritmus és az ütem megtartása, hogy a csali vonzó maradjon a halak számára.

Popper csalik használata: A popperek olyan felszíni csalik, amelyek hangot adnak ki és fröcskölik a vizet, amikor bevontatjuk őket. Ezek a csalik úgy vannak kialakítva, hogy hirtelen rángatva kis „pop” hangot adjanak, ami figyelemfelkeltő a ragadozó halak számára. A popperek különösen hatásosak akkor, ha a balinok a felszín közelében vadásznak, mert a csali által keltett zaj és fröcskölés imitálja a kishalak menekülési reakcióját.

Wobblerek használata: A wobblerek olyan műcsalik, amelyek a víz felszíne alatt mozognak, és természetes úszó mozgást imitálnak. Ezek a csalik különféle mélységekben vezethetők, attól függően, hogy milyen típusú wobblert használunk. A balinra horgászva érdemes olyan wobblert választani, amely a felszín közelében mozog, mivel a balinok gyakran a vízfelszín alatt vadásznak. A wobblerek folyamatos bevontatással, vagy szakaszos, rángató mozdulatokkal is vezethetők, hogy a halakat vonzó mozgást keltsenek.

 

A balin fárasztása, kiemelése, élvetartása


A balin kapása a villantóra jellemzően heves, a műcsalit egyetlen szippantással nyeli el. Kiválóan küzd a horgon, ezért olyan népszerű a pergetők körében. Az csalit gyakran csak körbe ússza, majd úgy látszik, mintha elúszna, de a következő fordulónál rárabol.

A kapás után a horogtól gyors kirohanásokkal próbál megszabadulni, sok esetben csapkod a felszín közelében, kiugrik a vízből. Mivel nagyon gyorsan úszik, a szákolással nem kell nagyon igyekeznünk, mert a hal még hirtelen kirohanásokkal tartogathat meglepetéseket.

Pergetésnél figyeljünk arra, hogy már az anatómiai felépítéséből is az következik, hogy a táplálékát inkább a felszínről, semmint a fenékről veszi fel, a felkínált műcsalit is érdemes tempósan, olykor bele pöccintve, rántva vezetni.

A nyári melegben nehéz őket horog végre csalni, éjjel pedig érdemes kifejezetten felszíni csalikkal próbálkozni, olyanokkal, amelyek szinte ”csíkot húznak” a felszínen, fontos, hogy ekkor már meglehetősen lassú, vagy csak közepes tempóban vontassuk a csalit.

Gyakorlati tapasztalat, hogy nappal nem lehet annyira gyorsan húzni a csalit, hogy azt ne érné utol. A tiszta vízben nagyon gyanakvó, ilyenkor a becsobbanó csalit hirtelen, azonnal indítsuk el, mert a kapások jelentős része az első egy-két méterre tevődik.

A felszínen járőröző balinok képesek már a levegőben észrevenni a lehulló csalit, s gyakorlatilag már a becsobbanás pillanatában rajta vannak a horgon. 

Pergetés télen - nem könnyű feladat, de kivitelezhető

A téli balinpergetés nehézségét az jelenti, hogy a hal egyáltalán nem árulja el magát a látványos rablásaival, mert ilyenkor vízközt, vagy a fenék közvetlen közelében tartózkodik, sokszor a sekély vízben. Hideg vízben a legeredményesebbek a nappali órák, de az sem árt, ha a nap is süt.

Gumihallal, wobblerrel is jól fogható, fontos, hogy a csalit közepes, vagy inkább lassabb tempóban vezessük, mert a lehűlt vízben már nem pazarol sok energiát az üldözésére, és a kapása sem olyan vehemens, mint a melegebb időszakban.

 

Reading next

Az őszi-téli süllőzés titkai - Elindult a Johnny's pergető podcast
Az őszi csukázás mesterfogásai Papp Róberttel - S01 E02

Leave a comment

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.